A pénteki megnyitón Kormos Gyula, a MAKÚSZ Egyházközségi lapok Szakosztályának elnöke megnyitó beszédében kiemelte, hogy a közösségi lapok szerkesztése felelősségteljes munka, amellyel példát kell mutatnunk a közösség szolgálatában. Szikora József, a MAKÚSZ elnöke előadásában az esemény hírré válásának kritériumairól és folyamatáról beszélt. Ezt követően a közösségi lapok szerkesztői lehetőséget kaptak lapjuk rövid bemutatására.
A találkozó második napján Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára beszédében hangsúlyozta, az Egyház és az ember lételeme a kommunikáció. Fontos azonban, hogy a kommunikáció mindenki – különösen az egyházon kívülállók számára érthető legyen. Ehhez ki kell választani a megfelelő nyelvet, és meg kell tanulni használni azt. A délelőtt folyamán Fehér János, az MKPK Titkáráságának munkatársa, Forgács Alajos plébános és Kapási Gergely informatikus a honlapszerkesztés gyakorlati oldalát mutatták be. Bogdányi Gábor, a Magyarországi Evangélikus Egyház internet munkacsoportjának vezetője az Evangélikus Egyház egész országot átfogó internetes programjairól tartott előadást.
A résztvevők ezután a Székesfehérvári Egyházmegye honlapjával ismerkedtek meg, Pestiné Paics Marianna honlapszerkesztő segítségével. Ezt követte Forstner Bertalan, a Budapesti Műszaki Egyetem oktatójának előadása Közösségi szolgáltatások az interneten címmel, amelyben az internet és egyéb kommunikációs lehetőségek használatának gyakorlati lehetőségeit mutatta be. Budaházi Gábor, a Keresztény Közéleti Akadémia tagja arra biztatta a lapok szerkesztőit, hogy a közösségi újságokban is teremtsenek helyet a közéleti témák megvitatásának. Ezután Salzmann Zoltán az ÉRME Klubbal ismertette meg a találkozó résztvevőit.
A délután folyamán Szerdahelyi Csongor vezetésével az egyházmegyei sajtóreferensek mutatták be munkájukat kerekasztal beszélgetés keretében. „A keresztény értelmiség felelőssége” című előadásában Csorba Gábor, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének titkára a közéletben való részvétel és véleménynyilvánítás fontosságát hangsúlyozta. Kipke Tamás az Új Ember főszerkesztő-helyettese „Milyen a jó újságíró?” címmel tartott előadásában kiemelte a tehetség, a képzettség és a tisztesség nélkülözhetetlen hármasát a katolikus újságírásban. Osztovits Ágnes, a Heti Válasz felelős szerkesztője „Hogyan szerkesszünk?” címmel a szerkesztési munka gyakorlati oldaláról beszélt. Az est folyamán a résztvevők Jelenits István piarista szerzetessel beszélgethettek a magyar nyelvről.
Forrás: MK