Az ünnepi szentmisén Kiss-Rigó László, a Püspöki Konferencia médiaügyekért felelős püspöke mondott szentbeszédet. „Természetes, hogy ezen az ünnepen a média munkatársainak figyelme az Isten és ember közötti kommunikáció megtestesítőjére, Jézusra irányul, illetve ennek a végleges, teljes és hatékony kommunikáció írásos lecsapódására: a Szentírásra” – mondta a püspök.
A média nagyhatalom, lehet vele építeni és rombolni is. Az építés hatásfoka alacsonyabb, mint a rombolásé, mégis az Atya, a tökéletes kommunikátor, a jószándékú építésre biztat minket. Mindent, amit Atyámtól hallottam, elmondtam nektek (Jn 15) – mondja Jézus apostolainak. Ez is példa arra, hogy milyen szándékkal és mit érdemes értékként közvetíteni. „Amikor az Atya Jézuson keresztül kommunikál, semmiféle jelekhez nem köti ezt, kizárólag a szeretethez.” És amikor Jézus, szintén a szeretettől indíttatva az embernek közli az Atya szavát, annak eredménye a szeretet. Az értékektől független, valamilyen érdekhez kötött kommunikáció rombol, de a szereteből fakadó, az igazságot és minden értéket szolgáló kommunikáció épít – zárta szentbeszédét Kiss-Rigó László.
A szentmisét követően Erdő Péter bíboros átadta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjakat.
Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-től minden évben meghirdeti a Szalézi Szent Ferencről elnevezett sajtóösztöndíjat, amelynek célja a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítése a nem egyházi sajtóban.
2007-ben a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége és a Sajtószakszervezet delegáltjai, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára által alkotott bírálóbizottság a beérkezett ajánlások alapján Toldi Évának, a Veszprém megyei Napló munkatársának, valamint Szőnyi Szilárdnak, a Heti Válasz rovatvezető-helyettesének adományozza a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat.
A díjazottak eddigi munkásságukkal tanúbizonyságot tettek a keresztény értékrend követéséről, amelyet szakmailag igényesen képviseltek a hazai tömegtájékoztatásban.
* * *
Toldi Éva Szegeden szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát 1976-ban. Tizennyolc éven át tanított általános iskolákban és nevelőotthonokban. 1989-től a Veszprém megyei napilap, a Napló munkatársa. 1991 óta saját kezdeményezésre eleinte heti, majd havi rendszerességgel szerkeszti az újságban a Hit-Világ mellékletet, amelyet találóan ökumenikus szellemiségű keresztény lelkiségi híradónak nevez.
Alapító tagja a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének, a Kölcsey Társaságnak, a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak. Újságírói tevékenysége mellett 1994 óta foglalkozik irodalomtörténettel, szépirodalommal is. Legutóbbi publikációja az Isten tenyerében novelláskötet, amely 2006-ban jelent meg a kecskeméti Korda kiadónál.
Újságírói munkájáért 1989-ben elnyerte a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Petőfi-emlékérmét, 1996-ban a Pannonhalmi Bencés Főapátság jubileumi ezüst emlékérmét, 2000-ben a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége Boldog családok-pályadíját, 2005-ben pedig a Tihanyi Bencés Apátság jubileumi emlékérmét.
Két gyermeke van. Toldi Évát a Napló főszerkesztője, Barták Péter jelölte a díjra.
Szőnyi Szilárd az ELTE angol szakának elvégzése után az IGEN című katolikus folyóiratnál kezdte újságírói működését. 1997-ben a Magyar Nemzet munkatársa lett, ahol három évig egyházi témákkal foglalkozott. 2001 óta az akkor induló Heti Válasz belpolitikai rovatvezető-helyettese. Legszűkebb szakterülete továbbra is az egyházi ügyek, ám emellett a hazai közélet szinte valamennyi jelenségével foglalkozik. Aktivitására jellemző, hogy a lapnál végzett munkája mellett egyházi témájú dokumentumfilmeket készít, tankönyveket ír, médiatanfolyamokat tart.
agánéletéről így vall: „Tíz éve élek boldog házasságban. A Jóistennek és hitvesemnek hála, alig negyvenéves koromra megalkottam életem fő műveit; név szerint Szőnyi Johannát, Franciskát, Gáspárt és Jakabot. Minden más ráadás.”
Szőnyi Szilárdot Osztovits Ágnes, a Heti Válasz felelős szerkesztője jelölte a díjra.
* * *
Az előző évek díjazottjai:
2001 – Nánási Tamás, a Szabad Föld munkatársa
2002 – Rózsa Györgyi, a Magyar Rádió Rt. Vallási Szerkesztőségének munkatársa
2003 – Dergezné Fazekas Orsolya, a Remény Rádió (Pécs) munkatársa,
Bodnár Dániel, a Magyar Kurír munkatársa
2004 – Harsányi Ildikó, a Magyar Rádió Rt. Vallási és Közművelődési Szerkesztőségének riportere
Farkas P. József, a Kecskeméti Lapok és az Alföldi Lapok főszerkesztője
2005 – Madocsai Bea, a Magyar Rádió (Katolikus Félóra) és a Magyar Katolikus Rádió munkatársa
Hardi Péter, a Szabad Föld munkatársa
2006 – Vizy Dorottya, a Petőfi Rádió szerkesztő-műsorvezetője,
Joó István, a Magyar Nemzet munkatársa
MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír