László atya akarata szerint, a gyászolók a virágmegváltást és egyéb adományokat a templomépítés céljára helyezzék el a helyszínen kihelyezett perselyekbe vagy az alábbi számlaszámra juttassák el: 10102093-04117303-000000
László atya halálára
Életének hatvanegyedik évében hosszú betegség után elhunyt László atya – áll a sajtóközleményekben. Fiatal, katolikus újságíróként nehéz lenne nekem erről a szomorú eseményről valami fennköltet írni. De tény: szíven ütött a dolog, mert nem hittem, hogy ilyen hamar elmehet közülünk. Csak úgy hirtelen.
Amikor az ember egy nagyszerű papot megismer, nem gondol rá, hogy ő is halandó és nem marad köztünk örökké: De Dr. Lipp László, – ezen a néven bizonyára kevesen ismerik – maradandót alkotott: templomot épített, Gazdagrét szervező lelkésze volt, foci válogatottat hozott létre, gyerekeket tanított. Az egész országban ismert televíziós személyiséggé vált és közvetlensége, nyíltsága, valamint az erkölcs melletti állhatatos kiállása, tiszteletet ébresztett azokban is, akik nem voltak hívők. Ez utóbbihoz fűződik személyes élményem.
Egy liberális napilapnál dolgoztam, amikor egy, a prostituáltak érdekvédelmével foglalkozó egyesület „hadat” üzent neki, mondván, Gazdagrét pont azon részeire állít keresztet, ahol azelőtt ők álldogáltak éjszakánként. A liberális lap, persze felkarolta az örömlányok panaszát és feladatként azt kaptam, interjúvoljam meg az atyát. A kimondatlan utasítás persze az volt, hogy firtassam mit, miért és hogyan tett a lelkész? Nem tagadom, kíváncsi voltam, hogy László atya, mit válaszol a neki feltett kérdésekre.
Az atya nem hazudtolta meg magát, pont úgy közölte gondolatait, ahogyan a televízióban már megszoktuk. Röviden és tömören válaszolt a felvetett problémára, miszerint valóban több keresztet is felállítottak – ökomenikus istentisztelet keretében – a köztereken, és nem véletlenül pont oda, mert igenis az a véleménye, hogy Gazdagrétnek ezen a részén, oktatási- és nevelési intézmények helyezkednek el, ahol a gyermekeknek nem azzal kell szembesülniük, hogy hiányos öltözetű nők, kint álldogálnak az út szélén. Kérdeztem volna még, de ő visszakérdezett: – Most mondja meg őszintén, milyen életük van ezeknek a szerencsétlen páráknak? – nem tudtam válaszolni, mert az én szavam akadt el, és csak annyit mondtam, hogy megértettem a mondanivalóját.
László atya nem kérte el a telefonszámom, nem kérdezte, hogy mikor jelenik meg a cikk, és nem kérte vissza a nyilatkozatot ellenőrzésre. Egyszóval az én erkölcsi hozzáállásomra bízta a végleges szöveg tartalmát. A cikk megjelent, és az ügynek nem lett további folytatása a médiában.
Halála után most arra gondolok, hányszor kellett neki kisstílű, kötekedő, rosszakaratú, emberekkel vitába szállnia és magyarázkodnia. Mennyit vett el a komiszkodó gáncsoskodás, amúgy is fogyatkozó életerejéből. És nem utolsósorban úgy gondolom, meg kellett volna mondanom neki, hogy köszönjük, hogy helyettünk is védelmezi a gyermekeinket.
Balogh Beáta