Pár(huzamos)beszédek – zsidó vallás és kereszténység. Szeptembertől decemberig öt alkalommal közös asztalhoz várjuk az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem oktatóit és a Faludi Akadémia által felkért keresztény teológusokat, hogy mindkét vallás szempontjából kiemelten fontos kérdésekről tartsanak rövid előadásokat. A programsorozat első alkalmára szeptember 30-án kerül sor, 19 órai kezdettel: Dr. Haraszti György és Perintfalvi Rita beszélnek majd az Isten a történelemben – történelem és emlékezet témájáról.
A XIV. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat témája a Csoda! A szemlét és fotópályázatot idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezi meg az Akadémia. A szemle zsűrielnöki tisztét Jerzy Stuhr, színész-rendező vállalta el, akit a hazai közönség számtalan filmben láthatot: játszott többek között Zanussi Nyugodt nap éve vagy Persona non grata című alkotásában. A zsűri október 19-ig várja a fotós és filmes pályázatokat!
Szeptember 2-án indul a Faludi Filmklub újabb évadja Kim Ki- duk: Bin -Jip – Lopakodó lelkek című alkotásával. A 6.45-re az Urániába látogatók Varsányi Ferenc, filmproducerrel beszélgethetnek a filmvetítést követően. Szeptember 9-én pedig doku filmklubunk keretében vetítjük Mohi Sándor két filmjét.
Októbertől utoljára indítjuk két filmes tanártovábbképzésünket: a Filmtörténet és filmesztétika, illetve a Médiaismeret 120 órás akkreditált tanártovábbképzést. A képzéseken részt vevő pedagógusokat olyan szakemberek, mint Vidovszky György, Gelencsér Gábor vagy Mispál Attila készítik fel a mozgókép és médiaismeret tantárgy oktatására, valamint iskolai filmklubok vezetésére. Jelentkezési határidő: október 1. A részvételi díj 90 000 Ft.
Szociológus FIVÉSZ műhelyünk szeptember 21-én 18 órától tarja első találkozóját, melynek keretében Dr. Nagy Endrével beszélgetnek életéről és pályájáról.