Melocco János (1909-1951)
a magyar katolikus újságírás vértanúja születésének 100. évfordulóján emléktábláját avatunk
2009. december 10., csütörtök, 17 órakor
V. ker. Budapest, Kossuth Lajos u. 1. szám előtt, a Belvárosi Ferences Templom falán.
Beszédet mond:
– Rogán Antal, az V. kerület polgármestere
– Dr. Papp Tamás, az Új Ember katolikus hetilap igazgató-főszerkesztője
– Szikora József, a MAKÚSZ elnöke
Az emléktáblát P. Hegedűs Kolos OFM, a Belvárosi Ferences Templom templomigazgatója áldja meg.
Az emléktábla avatása fontos esemény szövetségünk életében, ezért arra kérjük, jelenlétével is tisztelje meg ünnepségünket!
Az avatásra és az azt követő vendéglátásra minden érdeklődőt szeretettel várunk!
+++
Az emléktábla bronzból készült, keretét a süttői kőbányában található különleges édesvízi, sötétebb színű, gazdabányai mészkőből faragták. Súlya körülbelül 100 kg, magassága: 110 cm, szélessége: 76 cm.
Az emléktábla-állítás ötlete Szikora Józseftől, a MAKÚSZ elnökétől származik. Megvalósításában Arató László, a MAKÚSZ örökös tagja segített, a munkát Gebauer Szabolcs, a szövetség főtitkára irányította.
Az emléktáblát Melocco Miklós készítette.
+++
Miért?
Miért lehet fenyegetni, miért lehet megölni azt, aki szereti a hazáját?
Miért tartóztathatnak le egy fiatal, tehetséges publicistát fegyveres brigantik?
Miért keresnek rosszat abban, aki tollával áll Krisztus ügyének szolgálatába?
Miért lehet kirekesztettségnek, erőszaknak kitéve, aki nem titkolja, hogy az egyházhoz tartozik?
Miért lehet veszélyes, aki művelt?
Miért lehetett?
Miért lehet?
Nem tudjuk.
De emléktáblát állítunk, hogy soha ne feledjünk kérdezni: miért?
De emléktáblát állítunk, hogy legyen magunknak válaszunk: akkor is, csak Azért!
Egy vértanú katolikus újságíró
A második világháború befejezése után néhány hónappal, a szellemi élet újraépítésének egyik jeleként magyar katolikus hetilap kezdte meg működését Budapesten: 1945. augusztus 9-i keltezéssel megjelent az Új Ember első száma. Jelentős szakmai gyakorlattal rendelkező újságírók, írók, illetve egyházi személyek alkották a szerzői gárdát, amely folyamatosan bővült. 1947 őszén lett a szerkesztőség belső munkatársa az 1909. december 26-án, Fiumében született Melocco János, aki a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi és államtudományi doktorátust 1932-ben, és nem mindennapos tehetségének – többek közt széles körű műveltségének és nyelvtudásának – köszönhetően ezután lett elismert szakemberré a sajtó világának különböző területein, így az MTI-nél, a Magyar Rádiónál és a német nyelvű Pester Lloydnál. Mindemellett két önálló munkája jelent meg: egy füzet Mi van és mi lehet Abesszíniában címmel 1935-ben, illetve fő műve, a lenyűgöző tárgyismeret birtokában megalkotott Boccaccio életének regénye, mely 1942-ben látott napvilágot.
Az Új Ember volt utolsó munkahelye, ahol a bontakozó és kiteljesedő kommunista diktatúrával
szemben állást foglaló politikai és világnézeti, illetve a kulturális élet és a lelkiség területéről szóló írásai egyaránt megjelentek. 1950. szeptember 10-én tartóztatták le az állami terrorgépezet emberei a Záhonyból Budapest felé tartó vonaton, s egy koncepciós per során a budapesti katonai törvényszék hamarosan halálra ítélte. 1951. február 22-én végezték ki Budán, a Mártírok útján lévő fegyházban. Családja egy hónappal később, épp nagypénteken értesült Melocco János sorsáról.
(A képen Mindszenty József bíboros 1947-ben megáldja az Új Ember szerkesztőségét – a háttérben Melocco János).
Melocco János vallomása
(Részlet a periratokból)
„Polgári családból származom, apám törvényszéki tanácselnök volt, anyám földbirtokos családból származott. Klerikális nevelésben részesültem, és ennek megfelelően iskoláimat Kalocsán, a jezsuita gimnáziumban, majd Budapesten, a cisztercitáknál végeztem. 1927-ben érettségiztem. Iskoláim elvégzése után az MTI tudósítója lettem. Mint ilyen 1933–37-ig Rómában dolgoztam, és egyben a római magyar követségen, a sajtóosztályon is működtem. 1937–39-ig ugyanebben a minőségben Berlinben kaptam beosztást. Mivel Berlinben jó kapcsolataim voltak a nyugati sajtótudósítókkal, 1939-ben kiutasítottak. 1940-ben Teleki Pál gróf miniszterelnök személyes utasítására Franciaországba és Angliába utaztam, hogy a Finnországba küldendő magyar önkéntes csapatok által kiváltott külföldi hangulatot megfigyeljem. Visszatérésem után, 1943-ig a Rádió hírszolgálati osztályának voltam a vezetője. 1943–44 márciusáig a Pester Lloyd politikai rovatvezetője voltam. A németek bevonulása után a lapnak továbbra is munkatársa maradtam, de csak novellák írásával foglalkoztam. A Szálasi-puccs után a katonai behívásomnak nem tettem eleget, és december 2-ig Budapesten, majd a felszabadulásig Iváncsán tartózkodtam. […] 1947 őszén az Új Ember című lapnál kaptam állást. Állásomnál és munkámnál fogva sok olyan hír és esemény jutott tudomásomra, amelyek különben nem voltak köztudomásúak.”
