A második világháború befejezése után néhány hónappal, a szellemi élet újjáépítésének egyik jeleként magyar katolikus hetilap kezdte meg működését Budapesten: 1945. augusztus 9-i keltezéssel megjelent az Új Ember első száma. Jelentős szakmai gyakorlattal rendelkező újságírók, írók, illetve egyházi személyek alkották a szerzői gárdát, amely folyamatosan bővült.
1947 őszén lett a szerkesztőség belső munkatársa az 1909. december 26-án, Fiuméban született Melocco János, aki a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi és államtudományi doktorátust 1932-ben, és nem mindennapos tehetségének – többek közt széles körű műveltségének és nyelvtudásának – köszönhetően ezután lett elismert szakemberré a sajtó világának különböző területein, így az MTI-nél, a Magyar Rádiónál és a német nyelvű Pester Lloydnál.
Mindemellett két önálló munkája jelent meg: egy füzet Mi van és mi lehet Abesszíniában címmel 1935-ben, illetve fő műve, a lenyűgöző tárgyismeret birtokában megalkotott Boccaccio életének regénye, mely 1942-ben látott napvilágot a Dante Kiadónál.
Az Új Ember volt utolsó munkahelye, ahol a bontakozó és kiteljesedő kommunista diktatúrával szemben állást foglaló politikai és világnézeti, illetve a kulturális élet és a lelkiség területéről szóló írásai egyaránt megjelentek. 1950. szeptember 10-én tartóztatták le az állami terrorgépezet emberei a Záhonyból Budapest felé tartó vonaton, s egy koncepciós per során a budapesti katonai törvényszék hamarosan halálra ítélte. 1951. február 22-én végezték ki Budán, a Mártírok útján lévő fegyházban. Családja egy hónappal később, épp nagypénteken értesült Melocco János sorsáról.