– Sokan tartják a médiát úgy, ahogy van, az ördögtől valónak.
Szikora József: Pedig az egyház az Inter mirifica kezdetű zsinati dekrétumban csodálatos dolognak nevezi a médiát, ami Isten országának szolgálatába állítható. Persze rombolhat is, de hát az atomenergiát is lehet jóra és rosszra is használni.
Kiss Ulrich: Az emberek hozzáállása a televízióval szemben sokkal negatívabb, mint a rádióval szemben, és a rádióval szemben sokkal pozitívabb, mint az írott sajtóval szemben. Ennek történelmi okai vannak. Ugyanakkor hajlamosak vagyunk alábecsülni az internetet, pedig jelenleg és a jövőben ez a média legjelentősebb formája, még akkor is, ha ott az igazságtartalom és az ellenőrizhetőség jelentős kívánnivalót hagy maga után. Az előző két nemzedéknek a tévé volt a központi médiuma, de az ma már visszaszorulóban van. A digitalizálás következtében pedig a média formái összeolvadnak. Ennek egyik következménye, hogy még jobban visszaszorul a magánszféra: a mobiltelefonok megjelenése óta az az abszurd igény jelenik meg, hogy mindenkor elérhető legyen az ember, nem fogadják el, hogyha kikapcsoljuk a telefont, és egy kisebb utazás után is feldolgozhatatlan mennyiségű e-mailt találunk a netes postafiókunkban – én legutóbb például 3800-at, egy tíznapos lelkigyakorlat után. De ezekben a dolgokban remélhetőleg idővel kompromisszum alakul majd ki. Bármilyen őrültséget rendkívül gyorsan el lehet terjeszteni. Ugyanakkor az „új médiában” szinte megszűnt a szerkesztő felelőssége, és nem felelős az újságíró az igazságért. A régi faluban ellenőrizhető volt minden, a 19. században létrejött nemzeti médiában pedig a szerkesztő volt a felelős, akinek volt tekintélye is. A netes hírportáloknak viszont már helyi tudósítói sincsenek. Ma a gyorsaság, az elsőség a fontos, ami felületességhez vezet: fontosabb előbb közölni, mint utánajárni.
– A világi média és az egyház viszonya nem tűnik felhőtlennek.
Kiss-Rigó László: A világi média és az egyház között természetesen mindig, így napjainkban is tapasztalható súrlódás. Ha az egyház hitelesen teljesíti küldetését, akkor ez elkerülhetetlen. Az viszont sajnálatos, és elkerülhető lenne, hogy a súrlódást sokszor az egyház saját küldetéséhez és módszeréhez képest is alkalmatlan kommunikációja okozza. A katolikus egyház az adott társadalomban intézményes formában az egyházmegyék, szerzetesrendek, az ezek által fenntartott közoktatási és felsőoktatási intézmények, a püspöki konferencia, vagy éppen a plébániák, és azok képviselői: a plébánosok révén, vagy által nyilvánul meg. A felsoroltak közül néhányan kiválóan felkészültek a média kezelésére, rendelkeznek stratégiával és szakemberekkel, mások nem eléggé felkészültek a médiával való kapcsolattartásra, megint mások pedig még rá sem ébredtek arra, hogy a médiával való kapcsolattartás, valamint a média által nyújtott lehetőségek hatékony kihasználása ma nélkülözhetetlen és kiemelt része küldetésük teljesítésének.
Szikora József: Kétségtelen, hogy a média, mint a társadalom tükre, hajlamos arra, hogy az egyházzal kapcsolatban a negatívumokat nagyítsa fel. Ez nem a média sajátja, hanem a társadalom ilyen. A társadalom fél az egyház tanításától is, mert az feladatot és felelősséget ró az emberre. A negatívumok kiemelése azonban olyan jelenség, ami ellen határozottan fel kell lépni, tiltakozni kell, hogy helyreálljon az igazság. E tekintetben talán kicsit lagymatagok vagyunk, habár az is igaz, hogy nem érdemes minden támadásra reagálnunk, és így felszínen tartani dolgokat. Ha azonban mi követünk el hibát, akkor elébe kell menni a támadásoknak és be kell ismerni a tévedésünket. D ez is olyasmi, ami nemcsak az egyházra, hanem mindenkire érvényes.
Kiss Ulrich: A világi sajtó részéről egyszerű, gyakorlati kérdések merülnek fel az egyházzal kapcsolatban az alapvető tájékozatlanság miatt: amikor az egyik pápalátogatás alkalmával tolmácsoltam, a hazai újságírók például, feltették a kérdést, hogy kell-e gyónni minden mise előtt. Sokszor szerepelek a médiában, mivel mindig engem hívnak, pedig nem vagyok se szóvivő, se szakértője specifikus kérdéseknek. Viszont én hajlandó vagyok nyilatkozni, és ha más, egyes kérdésekben nálam járatosabb egyháziakhoz irányítom a kérdezőt, gyakran elutasítással találkozik, és mégis nálam köt ki. Meg kellene tanítani nyilatkozni az egyháziakat. A gyulafehérvári, a pécsi és a szegedi püspökségen tartottunk ilyen kurzust a kispapoknak, és nagyon élvezték. A jó szándék megvan, de az egyház még mindig nem ismerte fel a média jelentőségét és fontosságát.
– Hogyan áll helyt a honi katolikus sajtó a mai médiaviszonyok között?
Kiss-Rigó László: Az egyházi médiának kettős célja van. Az egyik a hiteles, korszerű és hatékony belső kommunikáció, mely egyaránt eszköze a közösség „építésének”, a szolidaritás és az identitás kialakításának a hit elmélyítésének a keresztény kultúrában való gazdagodásnak, a hívők tudatosabb és bátrabb közéleti szerepvállalásának. Az egyházi média másik célja pedig az élet minden területén a keresztény értékrend és szemlélet hatékony, vonzó, korszerű és szakszerű bemutatása és képviselete. A korszerű jelzőt mindkét esetben hangsúlyozom, mert bizony gyakran előfordul, hogy egyházi médium olyan nyelvet használ, mely a mai képzett hívő számára sem mond semmit. A honi katolikus sajtó helyzete egyáltalán nem kilátástalan, hisz minél nagyobb a káosz és a zűrzavar szellemi és erkölcsi szempontból a társadalomban, annál nagyobb igény van világos és hiteles, valódi értékek mellett egyértelműen elkötelezett tájékoztatásra. Ehhez a lehetőségek és eszközök adottak, csak tudatosabban, bátrabban és leleményesebben kellene kihasználni azokat.
Kiss Ulrich: Az lenne a fontos, hogy a katolikus média ne csak egyházi hírekkel foglalkozzon, ne csak a köztudottan hívő emberekhez szóljon. A Magyar Katolikus Rádió ebből a szempontból nagyon fontos, hiszen általános közszolgálati feladatot lát el, amivel sokkal több embert el lehet érni, mint pusztán egyházi hírekkel. Persze a médiánkat reklámozni is kellene, ezen nem kéne spórolni. A nagy történelmi pillanatot, amikor akár párszázezres példányszámú katolikus szellemiségű újságot is lehetett volna csinálni, 1990-ben szalasztottuk el. A nyomtatott sajtó jelenleg azonban az egész világon visszaesik. Esetleg úgy menekülhet meg, ha – a Metró példájára – ingyenessé válik. A plébániák kiváló terjesztői hálózatot jelentenének: ide minden héten bejön a „vevő”. Két-háromszázezer ember pedig biztosan jár templomba. A terjesztésben is van mit fejlődnünk: a plébániahálózat óriási kihasználatlan potenciált jelent. De nem értünk a marketinghez. Ugyanakkor a helyi, plébániai sajtónak, ami kisközösséget szolgál ki, nagyobb értelmét látom, habár nyilván azt is meg lehet oldani interneten is. Az online-ra pedig jobban kell koncentrálni, bár sokakat megrémít, hogy az interneten minden olvasó újságíró is egyben. Viszont fontos lenne, mint mondtam, hogy az országos katolikus média ne csak a katolikus hírekre koncentráljon. Az osztrák Die Presse katolikus lapként nem fél bulvárhírek közlésétől sem. Ez elkerülhetetlen: az embereket érdekli egy emberi tragédia háttere. Jézus is fűzött kommentárt bulvárhírekhez, például amikor Siloe tornyának összedőlésekor azt kérdezték tőle, hogy engedhette ezt meg Isten. Persze a bulvárban is lehet és kell szelektálni. A Vatikáni Rádióban volt egy műsorom, a „Miért ne?” ahol sokszor bulvárhírekből indultam ki. Emberi történeteket kell mesélni. Miért ne?
Szikora József: Ahogy Krisztus a maga korának nyelvén beszélt, nekünk is a ma nyelvén kell szólnunk, hogy a világ értse. Természetesen szép és helyes magyar nyelven! És a bajokról is beszélni kell. Óriási veszély, hogy mi, hívő emberek hajlamosak vagyunk csak szépről, jóról, kegyelemről beszélni, életünk nehézségeiről, gondjairól meg nem nagyon. A katolikus média akkor jár el helyesen, ha a figyelmét a teljes emberre és az élet teljességére fordítja. Persze vannak olyan belső ügyeink, amelyeket csak egymás között kell megbeszélnünk. Ugyanakkor, ha a média érdeklődik a köz és az egyház dolgai iránt, azt vegyük megtiszteltetésnek. Az egyháznak közösségi, mondhatnánk, hogy közszolgálati küldetése van, így a médiájának is. Akár képzést is lehetne adni azoknak az egyháziaknak, akiket megkereshetnek a média munkatársai. Az egész magyar médiapiac sokszorosan túltelített, így a katolikus is. A média sok esetben olyat kínál, amire nincs szükségünk, ez a túltelítettség oka. A média boltjának polcaira azonban oda kell helyeznünk Isten országának örömhírét. Ki tehetné meg ezt, ha nem mi?
Szilvay Gergely/Magyar Kurír