A kérdésre alapvetően két „szélsőséges” válasz létezik. Az egyik a többségi társadalom szegregáló, diszkrimináló, kirekesztő jellegére utal. Nem mondja ki, csak utal. A másik szerint a cigányok beilleszkedését a rájuk jellemző hátráltató viselkedésminták nehezítik, és az, hogy sose akartak integrálódni. Romano Rácz Sándor cigány értelmiségi szavaival élve mindig is a „kívülállás kultúráját” képviselték.
Két közös elem van a két „szélsőséges” megközelítésben. Mindkettő hárít és mindkettő áldozati bárányokat szül. Az első a többségi társadalomra hárítja a probléma megoldását és a cigányságot a rendszer áldozatának tekinti. A második pont fordítva. Patt. Eközben a politikai korrektség langyos állóvizében a két tábor nem beszél egymással. Az indulatok forráspontra hevülnek.
Létezik-e olyan értelmezési keret, amelyben mindkét nézőpont megfér egymás mellett? Tudunk-e teljesíthető igényeket meghatározni, úgy a többségi társadalom, mint a kisebbség felé? Tudunk-e megoldás és nem hárítás-centrikusan gondolkodni és persze cselekedni? Mindezt közösen, nem cigányok és cigányok együtt. Mert egy biztos, „hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat.”
György László
Századvég Alapítvány