Nagyapáink, nagyanyáink is így gondolták. De ha árnyaljuk a képet, kiegészítjük mai tapasztalatainkkal, az sem lesz biztatóbb. A cigány régiséget gyűjt és becsap. A cigány autókat tör fel, lakásmaffiát szervez, kiszolgáltatott öregeket bántalmaz, éjszakai szórakozóhelyeken élsportolókat késel. A cigány kopasz, kigyúrt és BMW-ben feszít. Legyen tolvaj, koldus vagy bűnöző, a célja az, hogy átverjen minket, nem cigányokat.
Némelyikünknek eszébe juthat a muzsikus cigány, a világhírű magyar dzsesszzenészek vagy az andalúz flamenco kitűnőségei, de azért ez a ritkább. Ha a cigányra gondolunk, első az ijedtség, a bosszúság, a harag. Elsőre nem a cigány bányász vagy tanítónő jut eszünkbe. Nem is a cigány sportoló. Nem a csöndes cigány képe idéződik fel bennünk, aki, teszem azt, magányosan, regénybe temetkezve utazik a metrón. Az ilyet észre sem vesszük. Ha azt mondják, cigány, nem jut eszünkbe, mondjuk, hogy a cigány szép. (The gipsy is beautiful?) Talán eszünkbe jut, hogy egzotikus, de biztosan eszünkbe jut, hogy a cigány nem mi vagyunk. A cigány mindig ők. Nem mi.
Pedig a cigány is mi vagyunk. Ha tetszik, ha nem. A magyar cigány magyar. Ahogy a francia francia, a spanyol spanyol, az amerikai amerikai. Páskándi Géza, a kitűnő magyar író, aki Romániában született, azt mondta: előbb magyar vagyok, azután ember. Ő ezt választotta, és nem is választhatott mást, hiszen Ady Endre földjén, az első világháború után Erdéllyel együtt igazságtalanul Romániához csatolt magyar földön született. Kisebbségben. És a kisebbségben élőnek mindig két választása van: vagy őrzi nyelvét, szokásait, különbözőségének tudatát, vagy beolvad. A harmadik lehetőség, hogy elhagyja a földet, ahová született. A magyar ember lemondhat a magyarságáról Romániában, Szlovákiában, Ukrajnában vagy Szerbiában. El is hagyhatja ezeket az országokat, hazatelepedhet otthonról itthonra, a maradék Magyarországra. És ha itt sem érezné otthon magát, elhagyhatja anyaországát is. A magyar cigány, elhagyva földet, hazát és nyelvet, szintén lemondhat a magyarságáról. De nem biztos, hogy ha akar is, lemondhat a cigányságáról. Bárhová vesse is a sorsa, nem tud szabadulni tőle.
Magyarnak lenni sors, mondjuk. Cigánynak lenni vajon balsors?
Cigány. Értelmetlen udvariassággal mondhatjuk romának is, de nem hiszem, hogy van értelme az efféle képmutató udvariaskodásnak, ha a szó mögötti tartalom, a bennünk élő kép nem változik. Cigány. Roma. Sokszor szociális helyzetre utal a szó. Etikai, morális ítéletet tartalmaz. Cigányélet. Cigányul élni. Olyanok vagytok, mint a cigányok.
Valamiféle cigány-élménye mindenkinek van. Vagy ha nincs, akkor van valamilyen kisebbségi élménye. Mindenkit bántottak már valamiért. Magyarságáért, németségéért, kövérségéért, kopaszságáért, erdélyiségéért, a vallásáért, focicsapatáért, a bakancsáért vagy a pólója feliratáért. Ha innen közelítünk, van esélyünk beleérezni, milyen lehet cigánynak lenni. Az pedig képtelenség, hogy együtt élünk félmillió emberrel, akikről a közhelyeken, az előítéletes sztereotípiákon kívül alig tudunk valamit. Érjük tetten az előítéleteinket. Mert vannak. Cigányokkal szemben, és másokkal szemben is. Ami önmagában még nem is volna olyan nagy baj. Hiszen a legtöbb kedves és jóságos ember tele van óvatossággal, tartózkodással, félelemmel – vagyis előítélettel. A veszélyes az, ha nem tudunk róluk, ha az előítéletek felügyelet nélkül kóricálhatnak bennünk.