Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-től minden évben meghirdeti a Szalézi Szent Ferencről elnevezett sajtóösztöndíjat, amelynek célja a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítése a nem egyházi írott és az elektronikus sajtóban.
Az ösztöndíj átadása előtti ünnepi szentmisén Erdő Péter bíboros szentbeszédében emlékeztetett a II. Vatikáni Zsinat tanítására: az utóbbi 15 évben újfajta szabadság köszöntött ránk a nyilvános beszédben, a tömegtájékoztatában is, ez azonban olyan általános szabadság, amelyet az emberi személy méltósága kíván meg. Az emberi személy méltóságára való tekintettel „az igazságot szabadon kell keresni és elfogadni”.
A szentmisét követő fogadáson Veres András püspök, az MKPK Médiabizottságának elnöke köszöntőjében szintén az igazság szenvedélyes keresésére bíztatta a megjelent újságírókat, hiszen „az igazság az, ami megbízható eligazítást ad az életben” – hangsúlyozta a püspök. A jó újságírónak minden ember javára váló értékrendet kell közvetítenie, kiváló szakmai tudással és világos, erős erkölcsi értékrenddel kell rendelkeznie. „Csak a megélt igazság vezet el minket ahhoz, hogy az igazság prófétái legyünk ebben a világban” – mondta Veres andrás püspök.
2006-ban a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége és a Sajtószakszervezet delegáltjai, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára és Sajtóirodájának vezetője által alkotott bíráló bizottság a beérkezett ajánlások alapján az elektronikus sajtó kategóriában Vízy Dorottyának, a Petőfi Rádió szerkesztő-műsorvezetőjének, az írott sajtó kategóriában Joó Istvánnak, a Magyar Nemzet munkatársának adományozza a Szalézi Szent Ferencről elnevezett sajtóösztöndíjat.
A díjazottak eddigi munkásságukkal tanúbizonyságot tettek a keresztény értékrend követéséről és azt szakmailag igényesen képviselték a hazai tömegtájékoztatásban.
Vízy Dorottya 11 éve a Magyar Rádió munkatársa. A riporteri munkát a Kossuth Rádió Napközben c. műsorában kezdte, majd 1998 és 2000 között a Duna Televízió Miénk a tér című, hetente jelentkező ifjúsági műsorát vezette. Ezzel egy időben került be a Calypso Rádió csapatába, ahol először kapott lehetőséget arra, hogy műsorait önállóan szerkessze és vezesse.
A Petőfi Rádió hétköznap 9-től déli 12 óráig jelentkező Délelőtt magazinműsorában 2000 óta dolgozik szerkesztő-műsorvezetőként, havi négy alkalommal. A műsor keretein belül hetente egyszer a Vadűzés és erdőzúgás című vadászmagazint is szerkeszti.
„A Petőfi Rádió Délelőttje adja meg számomra azt a szabadságot, amelyre azt hiszem, minden újságíró vágyik. Érdeklődésemnek megfelelően választhatok témát, és a rádiós újságírás valamennyi műfaját gyakorolhatom: a riportkészítéstől a szerkesztésen át a klasszikus betelefonálós műsorokig” – vallja Vízy Dorottya.
2004-ben a Magyar Televízió Lelkészek tanácsa című műsorát vezette, amelyben különböző felekezetek lelkipásztorai közérdekű, mindenkit foglalkoztató témákról beszélgettek.
A PPKE Állam és Jogtudományi Karának negyedéves, Hittudományi Karának harmadéves hallgatója.
Részlet az ajánlásból: „Vízy Dorottya műsoraiban világi és egyházi szempontokat figyelembe véve, érdekesen, a világi ember számára érthetően és elgondolkodtatóan tesz fel kérdéseket, amelyek ugyanúgy foglalkoztatnak vallásukat gyakorló és nem gyakorló embereket.”
Joó István 13 éve működik újságíróként, eredetileg magyar-történelem szakos tanár. Pályáját az Új Magyarországnál kezdte, majd dolgozott a Pesti Hírlap, az Esti Hírlap, a Pest Megyei Hírlap és a Napi Magyarország lapoknál. 2001 őszén került a Magyar Nemzethez, a Hétvégi Magazin rovatba, ahol vidéki szocioriportokat, művész-, íróportrékat- és egyéb nagyinterjúkat, valamint hosszabb utánajárást igénylő anyagokat készített, melyek tematikája a falusi gazdavilágtól a természetvédelemig terjedt. „2004 tavaszától vagyok a lap egyházi tudósítója – ami hitem miatt jelent ‘testhezálló’ kihívást” – mondja Joó István. Ma elsősorban e területen, valamint kisebbségi kérdésekben készít napi hírcikkeket, illetve interjúkat, riportokat, elemző anyagokat és publicisztikákat.
Élete két legnagyobb eseményének felnőttkori megtérését és a házasságát tarja. Három leánygyermek édesapja.
Részlet az ajánlásból: „Joó István lelkiismeretesen végzett munkájára különösen nagy szükség van ma, amikor a történelmi keresztény egyházakat otromba támadások és meg-megújuló diszkriminációk sújtják, vagy amikor destruktív szekták igyekszenek betölteni az elvallástalanodott társadalomban a lelki űrt.”
Az előző évek díjazottjai:
2001 – Nánási Tamás, a Szabad Föld munkatársa
2002 – Rózsa Györgyi, a Magyar Rádió Rt. Vallási Szerkesztőségének munkatársa
2003 – Dergezné Fazekas Orsolya, a Remény Rádió (Pécs) munkatársa
Bodnár Dániel, a Magyar Kurír munkatársa
2004 – dr. Harsányi Ildikó, a Magyar Rádió Rt. Vallási és Közművelődési Szerkesztőségének riportere
Farkas P. József, a Kecskeméti Lapok és az Alföldi Lapok főszerkesztője
2005 – Madocsai Bea, a Magyar Rádió (Katolikus Félóra) és a Magyar Katolikus Rádió munkatársa
Hardi Péter, a Szabad Föld munkatársa
MKPK Sajtóiroda/MK