Annyiféle oldalról elemzik manapság, hogy mennyire lehetünk nemzetiek, és mennyire kell európainak lennünk. A mai naphoz sokféle emlék, és sokféle várakozás kötődik. Kiemelten gondolunk ma Magyarországra.
Úgy tűnik, hogy kellünk a világnak. Ha nem így lenne, már régen eltűntünk volna a történelem süllyesztőjében. Szellemi termékenységet adunk a többi népnek, pedig a saját házunk táján sokat békétlenkedünk. Ez a szellemi termékenység nem tölthet el büszkeséggel, nem vagyunk különbek másoknál, de nem vagyunk másodrangúak sem.
Fontos lenne, hogy az ünnepet senki se kezelje félelemkeltésre, vagy leszámolásra. Se eszközzel, se ruhával. Aki így tesz, az nem tudja, mi az ünnep, ill. nem Istent hanem önmagát ünnepelteti. De ezáltal azt sem tudja, mi a hétköznap. Ezek az emberek állandóan önmutogatóan akarnak élni, mert félnek a háttérben maradni.
Mindenki valamilyen nép fiaként, lányaként látja meg a napvilágot, valamilyen kultúrába, nyelvi környezetbe születik bele. Bár korunkban egyre többször beszélnek világpolgárról is. Az igazi világpolgár a keresztény ember, mert Krisztus mindenkit megváltott. Ezért előbbre való kérdés az, hogy keresztények vagyunk-e, mint hogy melyik nép soraiba tartozunk. Őrizzük nemzeti identitásunkat, sorsdöntő kérdés ez, de még sorsdöntőbb, hogy krisztusiak vagyunk-e és így látjuk-e nemzeti hovatartozásunkat. A népek így tartoznak össze a mennyország várományosainak nagy családjában.
Forrás: Magyar Kurír