A Magyar Polgári Egyesület, a Magyar Katolikus Újságírók és a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége által alapított kitüntetést minden évben azok a médiaszemélyiségek kapják, akik munkájuk során a polgári és konzervatív értékeket képviselik, és kiállnak a nemzeti hagyományok ápolása mellett.
Kipke Tamás méltatása
Kipke Tamás magyar újságíró, író és költő, 1952-ben született Székesfehérváron. Egyéves korában Esztergomba került, ott érettségizett a ferences gimnáziumban, 1970-ben. A továbbiakban az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolán, majd az ELTE Bölcsészkarán tanult. 1973. március elsején az Új Ember katolikus hetilapnál újságíró-gyakornok lett. Pályája itt teljesedett ki; 1990-től főszerkesztő-helyettesként, 2010-ben, mint a szerkesztőség tagja szerepel a neve az Új Ember impresszumában. Alapítója és elnökségi tagja a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének. Az újságírói műfajok tanára Esztergomban, a Vitéz János főiskolán, illetve a Pázmány egyetem Vitéz János karán. Újságírói munkássága elismeréseként 1996-ban Táncsics Mihály-díjat kapott. Önálló kötetei: Lélektür (novellafüzér – Kráter, 1995), Hiányjelek (versek – iNteRNeTTo VIRtuART KÖNYVEK, 1997), Roncshíd (regény – Új Ember, 2000), Beatrice leveleskönyve (kisregény – 2004), Jegyzetkönyv (válogatás a Magyar Katolikus Rádióban elhangzott jegyzetekből – Új Ember, 2005), Van remény (válogatás a Magyar Katolikus Rádióban elhangzott jegyzetekből – Kairosz, 2009), Két hangjáték .
Kipke Tamás írói-újságírói munkásságának meghatározója a szülői ház, amelyből katolikus életideált, magyar patriotizmust, széleskörű műveltséget és polgári értékrendet kapott. Az ’56 után felnövő nemzedék tagjaként döntő hatással van rá az úgynevezett beatkultúra, amely nemcsak zenei-hangszerelési stílust, nemcsak útkeresést, nemcsak lázadást, de igényességet, az igazság mélységei és magasságai megtapasztalása iránti igényt jelent a számára. Az írással, csakúgy, mint a zenével a ferences gimnáziumi, illetve kollégiumi évek során jegyzi el magát. Bátorítói, egyszersmind tanúi e frigynek szerzetes tanárai, s diáktársai, akik közül többel, a mai napig, mint kollégával rója az írói-újságírói pálya kalandos ösvényeit. Mint katolikus újságíró hűséges és a maga műfaja szerint szakszerű híve és szolgálója az egyháznak. Teszi ezt – pályakezdése óta töretlenül –, azzal a meggyőződéssel, hogy az olvasó nem pusztán kegyes szövegekre vágyik, hanem valóban informálódni akar. Tudást, látásmódot kapni az élethez. Keresztény, azaz Krisztus-i látásmódot… Kipke Tamás kiválóan bánik nyersanyagával, a magyar nyelvvel, példaadó igényességgel műveli az újságírás valamennyi műfaját a hírtől a tudósításig, jegyzettől az interjúig, szösszenettől az irodalmi riportig. Nem bíró, írásai nem ítélkeznek, sokkal inkább kérdeznek. Mi több: kérdezni tanítják az olvasót. Kérdezni úgy, hogy a válasz a hit, a hűség, az elkötelezettség által szülessen meg az emberben. Kérdezni úgy, hogy míg a kérdés sokféle, a válasz – bár ki nem mondatik – mindig Egy irányba mutató lehessen.
Kipke Tamás a közelmúltban ülte, barátaival, kollégáival, írói pályakezdésének negyvenedik évfordulóját. Novellái, tárcái mellett elhangzott ez alkalomból néhány verse is. Köztük ez a haiku, helyesebben szólva: „magyar haiku” műfajú kis remekmű:
egyre kevesebb
az, ami hiányzik – de
az egyre jobban
Talán ez jellemzi leginkább Kipke Tamás munkásságát: felfedezni és megmutatni a hiányt, a jó, az egyre jobb hiányát. Hogy egyre inkább hiánypótlóvá válhassék író és olvasója egyaránt.
Forrás: katolikusradio.hu, Magyar Kurír