2010. január 18.
Kényszerek, lehetőségek, kockázatokMottó: „Szigorúság belül, a változatok szeretete a világgal szemben, vállalkozó kedv az eszmék gyakorlati érvényesítésében” (Németh László 1937. )1. KényszerekA médiatörvény megalkotásának szükségessége nem vitatható, a hatályos jog...
2010. január 18.
1915. július 18-án született a Heves megyei Balaton községben. Szülei a Hangya szövetkezet tagjaként vezették a falu vegyesboltját és kocsmáját. Abban az időben természetes volt, hogy a gyermekek minden munkában segítettek a szülőknek, kiszolgáltak, takarítottak a...
2010. január 18.
Az MR1 KOSSUTH RÁDIÓ fiatal munkatársa. Munkáját a Krónika c. hírműsorban kezdte, ahová komoly válogatást követően került be.Évek óta kitartóan és hitelesen tudósít a Krónika műsoraiban egyebek között az egyházi eseményekről is. Személyével a női finomságot képviseli...
2010. január 18.
A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége Nívódíja a Hiteles Tájékoztatásért elismerésben részesül Rochlitz Bernadett, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának sajtóreferense és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Jel című folyóiratának...
2009. november 23.
Helytállni válság idejénPáter Kiss Szaléz mártíriumaManapság sokat halljuk, hogy váláság van, sokan hivatkozási alapként is használják ilyen-olyan ügyekben. Érdemes közelebbről megvizsgálni egy másik, igencsak válságos történelmi korszakot, s annak egy talán kevéssé...
2009. november 21.
Pion IstvánA Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének Sinkó Ferenc-díjasaPion István 1984-ben született Vácott. Érettségit az Esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban szerzett, jelenleg végzős hallgató a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi...