Rosdy Pál
A mesterség művelt művelője
Hadd kezdjem azzal – merthogy jellemző rá – néhány éve majdnem észrevétlenül lett hetvenöt éves. Vagyis majdnem nem vettük észre. Azt persze láttuk, hogy nem fiatalodik – de ez mindannyiunkról elmondható. Míg a közéletben sertepertélők közül a legtöbben igyekeznek már jó előre jelezni az ilyesmit – hogy esetleg egy interjú, egy megfelelő méltatás…, szóval nehogy véletlenül elfelejtődjék… De ő nem. Egyetlen elejtett szava sem volt arról, hogy szép, kerek évforduló közeledik az életében.
De ez sem volt meglepő, mivel a legritkábban beszél önmagáról. Ha olykor az egészségi állapotáról kérdezzük, legyint, aztán fölemeli a mutatóujját, és mond valami érdekeset: a múltból vagy a jelenből, a hazai vagy a világegyházról, történelemről, politikáról vagy teológiáról.
Így csinálja harmincvalahány éve, amióta csak ismerem.
De hogy a méltató se csak a saját élményén keresztül mutassa, akit méltatna, jöjjön pár fontos adat.
Rosdy Pál 1932. január 22-én született Szekszárdon. 1960-ban pappá szentelték. 1961-től két év börtön következett Márianosztrán. Szabadulása után hosszú évekig kisegítő lelkész volt. Időközben levéltárosi szakképesítést is szerzett. Intenzíven foglalkoztatta az egyháztörténet és a katolikus újságírás. Prímási levéltáros volt, de emellett aktív és megbízható munkatársa volt évtizedeken át a katolikus sajtónak: a Magyar Kurírnak és az Új Embernek – előbbi hírügynökségnek egy ideig főszerkesztője is volt, az utóbbi hetilapnak pedig máig vezető munkatársa. Időközben – laicizálását követően – dolgozott az Antall-kormány, majd a Kereszténydemokrata Néppárt sajtóirodáján is – és máig is több egyháztörténész munkáját segíti információkkal, tanácsaival. Újságírói munkásságáért 2000-ben a szakma legrangosabb kitüntetésében, Táncsics Mihály-díjban részesült. (Azt már csak az anekdota szintjén említeném, hogy tíz éves kisfiúként kedves játéka volt, hogy – egy példányos – újságot csinált…)
Olyan ember, aki nem tud nem dolgozni. Ilyen volt már harmincnyolc éve is, amikor megismertem. Már akkor is folyton újságokkal a hóna alatt láttam: példájaként annak, hogy a jó újságíró előbb tájékozódik, azután kezd tájékoztatni. A hétköznapi beszélgetések, munkamegbeszélések terén ez éppúgy jellemzi őt, mint amikor cikket ír vagy a híroldalt szerkeszti. Öreg kollégám – mint ismeretes, ez a szó eredetileg nem korosat, időset jelentett, hanem tiszteletre méltót – nem azzal pirít ránk olykor akaratlanul, hogy tájékozottabb nálunk, fiatalabbaknál, hanem azzal, hogy érdeklődőbb. Kíváncsi arra a világra, amelyről és amelyhez szólni akar.
Nem az „alanyi költők” táborából került az újságírásba, hanem a levéltárosokéból. Nyilván innen származik a tények, adatok iránti tisztelete, a „lila ködöktől” és a nagy indulatoktól való tartózkodása. Újságíróként elsősorban nem a véleményét akarja megosztani az olvasókkal, hanem tudását, információit. Hogy mit gondol a világról, azt elsősorban azzal fejezi ki, hogy milyen híreket ad tovább. Rosdy Pál, a mesterség művelt művelője ugyanis megtanulta azt, amit ma már sajnálatosan kevesen tudnak, vagy amiben fájdalmasan kevesen bíznak: hogy egy jól szerkesztett hírösszeállításban gyakran nagyobb meggyőzőerő lehet, mint egy lánglelkű vezércikkben.
Mint a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének tagja, hadd kívánjam magamnak és minden kollégámnak az ő munkabírását, munkakedvét és munkamorálját, a mesterség iránti tiszteletét és alázatát. Neki pedig – gratulálva ahhoz, hogy nagyrabecsülése jeleként a szövetség örökös tagjává választotta – azt kívánom, hogy még jó ideig adjon példát nekünk ezekből az erényekből.
A MAKÚSZ elnöksége nevében:
Kipke Tamás